A boldogság napja

A boldogság napja lett március 20-a

A boldogság nemzetközi napjává nyilvánította az ENSZ Közgyűlése március 20-át.

A Közgyűlés hangsúlyozta, hogy a “boldogság keresése az emberi lét egyik alapvető célja”.
A dokumentum egyben felszólítja az ENSZ 193 tagországát, hogy “megfelelő módon” ünnepeljék március 20-án a boldogság napját, mindenekelőtt az oktatásban.

A Boldogság Nemzetközi Napjának ötlete a kis himalájai buddhista királyságtól, Bhutántól származik, amelynek polgárait a világ legboldogabb embereinek tartják. Az ázsiai ország a világon elsőként vezette be a bruttó nemzeti boldogság (GNH) fogalmát lakosai jólétének mérésére, mondván, hogy az többet elárul, mint a bruttó hazai össztermék, a GDP. A deklaráció holisztikus nézőpontja szerint a polgárok és közösségek spirituális jóléte egyenrangú fontosságot élvez az anyagi jólét mellett.

Az ENSZ határozatában felhívja a világ figyelmét arra, hogy a gazdasági haladásnak igazságosnak, méltányosnak és kiegyensúlyozottnak kell lennie, ily módon elő kell segítenie a fenntartható fejlődést, valamint enyhítenie kell a szegénységet. Mindemellett elismeri, hogy a globális boldogság eléréséhez a gazdasági fejlődést társadalmi és környezeti jólétnek is kísérnie kell.

A boldogság ékkövei angol nyelvű eredeti posztumusz könyvet 2013. március 19-én, New Yorkban, az ENSZ székházában mutatták be The Jewels of Happiness címmel, szintén a Nemzetközi Boldogság Nap alkalmából. A megnyitón több mint 500 ENSZ nagykövet, képviselő és dolgozó volt jelen. A Nobel-békedíjas Desmond Tutu videóüzenetében így méltatta Sri Chinmoyt: „A bölcsesség ezen édes ékkövei, melyeket kedves barátom, Sri Chinmoy írt, a bátorítás, szeretet és jóság időtlen igazságai.”

Sri Chinmoy 1970-től haláláig hetente kétszer rendszeres meditációt tartott az Egyesült Nemzetek tisztviselői és küldöttei számára a szervezet New York-i székházában.

Boldogság – a kiállítás

A boldogság ékkövei könyv bemutatójával egybekötött megnyitó

boldogság-kiallitas-debrecen

 

Sri Chinmoy tanítása – Gunagriha írása
Sri Chinmoy Belső Iskola
Sri Chinmoy könyvei
Sri Chinmoy spirituális útja